Mielőtt a kedves Olvasó lejjebb lapozna, és valószínűleg harmadfokú röhögési sérülést szenvedne (amitől csak a hithű jobbikosok menekülhetnek meg, s ebből máris kitalálható, hogy ez a cikk személyes sértettségből táplálkozik, blablabla), tekintsük át, mit tett Novák Előd ezen a héten.
Tegyük ezt mégpedig tényszerűen, nehogy valaki azt higgye, hogy valamiféle személyes sértődöttség (perben állás) miatt pécéztem ki magamnak ezt a derék hazafit, hanem azért is, mert ha olyasmiket írok, hogy azt beszélik, joggal legyinthetnek, hogy ez pedig Kende Péter szintje, hagyjuk. A Potemix tabletták felemlegetése nélkül az események sorrendje a következő volt.
Első tény.
Július 12-én az Országgyűlésben Meggyes Tamás esztergomi maffiózó polgármester mentelmi jogának megvonásáról szavaztak. (Nem rugaszkodunk el a tényektől, ha azt állítjuk, Demszky egy tisztességes, becsületes úriember Meggyeshez képest. Bővebbet az esztergomi lakosoktól.) Novák Előd a "felfüggesztés" szó elhangzására, páratlan asszociációs készségről téve tanúbizonyságot, fennhangon bekiabált: "Lógjon!" Egy fideszes képviselő erre protestált, s kérte, hogy Novák ismerje el a benyögést, és magyarázza meg, hogy érti, amit mondott. Novák azonban nem volt képes az mondani, hogy "szerintem akasszuk fel Meggyest", ami egyenes beszéd lett volna, helyette a következőt felelte: "vannak olyan pártok, melyek a radikalizmust, a humort, a szókimondást nem látszaintézkedésekkel kezelik" (értelmezze ezt a mondatot, aki tudja), és megmagyarázta, hogy ő nem úgy gondolta, hogy Meggyes lógjon, hanem a mentelmi joga függedjen fel. Ez, tudniillik humor. (Lásd még: a köcsöghelótázás mint stand-up comedy, illetve a patkányozást sem úgy kell érteni, kedves Tvrtko úr. Novák és neje immár a spindoctorság egészen új dimenzióit nyitotta meg.)
- Ilyen a magyar becsület? Mondjon igazat! - vágta hozzá Simon L. László a Fidesz padsoraiból, de hiába.
Második tény.
Miután a fideszesek egy hétig követelték a legkülönfélébb médiumokban, hogy Novák Előd monnyonle, Novák úgy döntött, le éppen nem mond, de azért mégiscsak bocsánatot kér. Napirend előtti felszólalásban meg is tette július 19-én.
Harmadik tény.
Azonban ezután a puszták jedije nemhogy meghúzta volna magát (elvégre bocsánatot akkor kér az ember, ha őszintén helytelennek tartja, amit tett), hanem sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen közölte, hogy szerinte ez akkor is vicces volt, és mások még bunkóbbak, mert nem gombolják be a zakójukat, és a házszabály ellenére az ülésteremből telefonálgatnak, pláne hazamennek az ülések vége előtt. Ezek után pedig egy karikás ostort nyújtott át az Országgyűlés alelnökének, a következő szöveggel: "Éppen ezért ajándékozom egy karikás ostort jelképesen az Országgyűlés elnökének, hogy ezzel űzhesse ki a parlamentből az oda nem való képviselőket..."
Negyedik tény.
Ezek után ezzel a borítóval jelent meg a Jobbik pártlapja, a Barikád magazin.


Jézusom












Hozzászólások
hát ezen behugyoztam>>>Dúró Dóra fürdőruhában
www.youtube.com/watch?v=2LsXhp3r0Y4&feature=player_embedded#!
"Bajusz kell a magyarnak - Mert ha nincs, odaszarnak!"
Azért van olyan képviselőjük, akinél nem bántam meg, hogy rájuk szavaztam. Ilyen pld. Ő is.
www.youtube.com/user/ZKarpatDaniel
Viszont az is igaz, hogy amit mondjuk Dani több hónapos parlamenti munkával felépít, azt egy Emőke fél perc alatt le tudja rombolni. :(
jaja, ezek a dolgok a mai napig nem hagynak aludni, könnyekkel teli szemmel harapdálom a párnámat.
Ez a Farkateli kép kurva gusztustalan.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.