Balogh Artúrral, a magát cigány értelmiséginek valló bloggerrel beszélgettünk arról, hogy van-e cigánybűnözés, és hogy a Jobbik akkor most a nácik reinkarnációja-e, vagy sem.
Az első kérdésem: mind a blogbejegyzéseidből, mind a sajtóból különböző információk jutnak el hozzánk rólad. Te most politológusként dolgozol, vagy politológiát tanulsz?
Politológus végzettségű vagyok. Most voltam ötödéves, nemrég védtem a diplomámat. Ennek ellenére még nem nevezném magam politológusnak, legfeljebb politikai szakértőnek. Szerintem addig, amíg valaki a diplomája mellett nem tett le semmi pluszt az asztalra, addig nincs joga magát politológusnak nevezni. Persze, aki már eljutott mondjuk a harmadik főiskolai évig, az már nyugodtan nyilatkozhat úgy, mint politológus.

Ugye neked több különböző blogod is van, amibe publikálsz, melyek közül az egyik a híres-hírhedt nacikhaza.blogspot.com...
A Nácik haza! nem az én blogom. Az egy gyűjtőblog, melyet egy antifasiszta fiatalember vezet, aki különböző blogokról vesz át írásokat. Az, hogy általában az én írásaimat is átveszi, az engem egyáltalán nem zavar. Az én blogomnak már több neve is volt, például a Balogh Artúr radikális blogja nevet akkor vette fel, amikor úgy éreztem, hogy a cigánygyilkosságok idején, amikor vonult a Gárda, és megfélemlítették az embereket a csattogó bakancsok, hogy csak a radikális hangvétel megütésével lehet eredményt elérni.
És mi a véleményed a Nácik haza! blogra publikáló többi szerzőről, úgy mint "Glymboo", "Zorró", és "more"? Ők sokkal radikálisabb, néha egyenesen magyarellenes hangvételt ütnek meg.
Én úgy gondolom, hogy a radikalizmust, és a szélsőségességet teljesen külön kell választani, és külön kell értelmezni. Én nem gondolom jó dolognak, hogy egy párt egy országon belül egy olyan magánhadsereget hozzon létre, amilyen például a Magyar Gárda, ez szélsőség. Ahogy megnézem a blogra publikáló fiatalembereket, ők semmi ilyesmit nem csináltak (Bár felmerült a "Roma Gárda" megalapításának az ötlete. A szerk.), őket valahova a radikalizmus végébe sorolnám. De arra is figyelnünk kell, hogy a radikalizmusnak nem csak negatív, hanem pozitív iránya is van. Ott vannak például a márciusi ifjak, akik az aktuális hatalom szempontjából radikálisak voltak.
Miért kezdtél el blogolni?
Ez már nagyon régen volt, én voltam az első cigány blogger, 2007-ben kezdtem el, azt akartam tudatni, hogy a cigány kultúra eltérő, de mégis számos hasonló vonást mutat a gádzsó kultúrával. Enyhíteni szerettem volna az ellentéteken, utána pedig megszerettem, és szórakoztatott, ma pedig már azért írom, mert élvezem.
Mennyire értesz egyet azzal, hogy van-e cigánybűnözés, ha van, akkor mit gondolsz róla, ha pedig nincs, akkor miért mondják egyesek, hogy van?
Itt két különböző irányvonal létezik, az egyik azt mondja, hogy nincs cigánybűnözés, tehát nincs megélhetési bűnözés sem, vagyis a bűnözésnek nincs színe, illetve vannak azok, akik azt mondják, hogy van cigánybűnözés, de ha ez így van, akkor szerintem mindenképpen van megélhetési bűnözés is.
Mennyiben függ össze a kettő?
A börtönben lévő személyek legnagyobb része mindig a legalsó társadalmi rétegből kerül ki, és ez Magyarországon összefügg az etnikai réteggel is. Alapjában véve a szegények azok, akiket a hatalom sokkal könnyebben meg tud állítani, ha a bűn útjára lépnek. Egy rendőr elég ahhoz, hogy elkapjon egy fatolvajt, míg egy nyomozócsapat is kevés egy korrupt politikus elfogásához. Arról nem is beszélve, hogy ha egy cigányt bíróság elé visznek, akkor annak az ügyvédje ott fog először találkozni az esettel, és nem tudja megvédeni az áldozatot. Arról nem is beszélve, hogy egy kirendelt ügyvédnek az egy teher, ha egy ilyen embert kell megvédenie, hiszen nincs benne pénz.
Az oktatás tekintetében miben hiszel: a szegregációban, vagy az integrációban? Mi lehet sikeresebb, az etnikailag szétválasztott, vagy az összevont osztályok?
Nem vagyok a téma szakértője, én úgy vélem, hogy a cigánynak kell döntenie, hogy mi a jó neki, hogy akar-e integrálódni, vagy sem. A legjobb megoldás talán az integráció, a felsőoktatás kivételével, ahol talán már külön lehet választani a cigányokat, esetleg egy cigány egyetem vagy főiskola felállításával.
Szerinted a magyarországi cigányság - társadalmi értelemben- melyik irányvonalat akarja képviselni? Mi az általános vélemény közöttük?
A magyarországi cigányság az európaihoz viszonyítva szürkeállományban felette áll a környezetében élőknek. Éppen ezért pontosan tudják, hogy Magyarország számukra egy viszonylag jó hely.
Tehát, ahogy mondtad, intelligensebbek. Szerinted ez az oktatásnak és a felzárkóztató programoknak köszönhető?
Annak is, de még a Trianoni határok meghúzása idején azok a cigányok maradtak itt, illetve jöttek be ide, akik kereskedelemből éltek, így az idők során rengeteg idejük volt, hogy csiszolódjanak, beilleszkedjenek.
Mi a véleményed a Jobbikról?
A nácikról?
A Jobbik Magyarország Mozgalomról. Szerinted ők egyenlőek a nácikkal?
A történelem folyamán az eszmék mindig változásokon mennek keresztül, tehát ma már nem ugyanazt nevezzük szocialistának, mint régen, és nincs ez másképp a nácizmussal sem. Tehát, ha megnézzük a Jobbiknak a programját, ennek az összeállítása egészen bizonyosan háborúba fogja sodorni Magyarországot. Ez a náci, fasiszta eszme sajnos megmaradt a második világháború után is, és most tört a felszínre. A gazdasági programjuk, ahogy a belső piacikra akarnak koncentrálni, a saját áruit akarja gyártani, ennek a külföldi kapcsolataink látják majd a kárát, ebből is látszik, hogy az egy agresszív politikai program. Ennek Hitler volt a legnagyobb képviselője, és én pontosan ugyanezt látom. Ez a "Magyarország a magyaroké!". Ki mondja meg, hogy ki a magyar? Hát én, én mondom meg. Ez megint egy ilyen fajelméletre vezethető vissza, ami bár nem tudom hová vezet, de ha az ember Istent akar játszani, akkor Isten meg fogja büntetni.
A Nácik haza! blogon a legtöbb oda író roma úgy definiálja magát, mint "értelmiségi". Szerinted mitől lesz valaki értelmiségi?
Ez egy folyamat. Úgy érzem, hogy egy értelmiséginek mindenképpen szocializálódni kell, embereket megismernie, hogy felvilágosultnak nevezhesse magát. És bár ez nem diplomafüggő, nem árt, ha az illető elvégez legalább egy főiskolát. De ugyanígy értelmiséginek nevezhetjük azt, akinek kiemelkedő az érzelmi intelligenciája, ilyenek például a művészek, akiknek szerintem semmilyen iskola elvégzése nem szükséges ahhoz, hogy értelmiségiekké váljanak.
A Nácik haza! blogot rendszeresen olvasod?
Igen, szoktam olvasni.
És mit szólsz azokhoz a bődületes helyesírási hibákhoz, önmaguknak ellentmondó bejegyzésekhez, és olyan mondatszerkesztési hibákhoz, melyeknek többsége önmaga paródiája lehetne? Az ottaniak mind értelmiségnek, illetve politikai szakértőnek nevezik magukat. Ez elég sokat elvon a dolog komolyságából, pedig ezzel nem kellene viccelni.
Én úgy gondolom, hogy azokban, akik a blogot szerkesztik, nem kevés irónia van a téma irányában, persze az is lehet, hogy ők tényleg ilyenek. Ezt az olvasókra tartozik megítélni.

Mit gondolsz a magyar médiáról? Független-e, és ha nem, akkor merre húz?
Én úgy vélem, hogy a magyar média körülbelül 60-40 százalékos arányban jobboldali. Az LMP-nek például nagyon kevés a médiafelülete, és ez mindenképpen rossz. Schiffer András számomra egy nagyon szimpatikus ember, akárcsak Orbán Viktor, és ha az LMP olyan helyzetbe fog kerülni, akkor Schiffer András a megfelelő csatornája lesz az én irányvonalam továbbvitelének. Hiszen Orbán Viktor előbb utóbb ki fog öregedni ebből a politikai arénából, és valakinek át kell vennie a helyét. Nagy kár, hogy a Fidesz fiatal politikusai között nincs olyan mérvű gádzsó, mint például Vona Gábor, aki a kellő erővel tudna hatni a fiatalokra.
Sokszor használod a "gádzsó" szót. Nem gondolod, hogy ez egyesek számára pont olyan zavaró, mintha téged valaki lecigányozna?
Én hiszek abban, hogy a nyelvében él a nemzet, ez egy nagyon találó gádzsó mondás. Tehát ha én magamról gondolkodom, akkor nekem az az első, hogy én cigány vagyok, éppen emiatt nem is zavar, és soha nem zavart, ha engem annak hívtak. A Jobbik ezt használta ki, hogy nem mertünk nyíltan és tisztességesen beszélni, mert féltünk, hogy megsértünk másokat.
Melyik kifejezést tartod megfelelőbbnek: cigány, vagy roma?
Mi, romungrók, cigányoknak hívjuk magunkat, míg az oláhcigányok inkább romának. A beások szintén a roma kifejezést részesítik előnyben.
És az nem zavar, hogy a cigány szó eredeti jelentése "törvényen kívüli"?
Szerintem a cigányok ma is törvényen kívüliek. Tehát az, hogy először a cigánytelepeket árasztották el, és csak akkor kezdtek feleszmélni, amikor már a gádzsók házai is víz alatt voltak, az teljesen jól mutatja a gádzsók hozzáállását. Isten majd igazságot szolgáltat. Nem is beszélve a jogrendszerről, hogy mennyi ártatlan cigány ül most börtönben, csak azért, mert cigányok, vagy hány ártatlan embert öltek meg tavaly, csak mert cigányok.
Szerinted ma Magyarországon biztonságban vannak a cigányok?
Nincsenek. Hát hogy lennének, mikor Molotov-koktélokat dobálnak rájuk? Hogy segített-e a rendőrség a gyilkosoknak, hogy kik tudtak róla … ez egy nagyon súlyos dolog.
Mivel magyarázod azt, hogy mind a jobboldali, mind a független médiumokban napról-napra jelennek meg olyan hírek, amelyek cigány-magyar konfliktusokról szólnak, melyekben többnyire a cigány volt a kezdeményező fél?
Mert a média ezt sugallja. Még csak nem is biztos, hogy az elkövető cigány volt, de a média mindenképpen ezt sugallja, akár csak annyiban is, hogy az elkövetők pl. piros Ladában ültek, vagy "az elkövető a családjával tért vissza a helyszínre". Tehát hanem mondták volna be ezeket, akkor a mérleg nyelve nem terelődik a cigányság felé. És a média mindig ezt csinálja, nekik ebből jön a pénz, hogy mindenki bevegye ezt a gádzsó-cigány konfliktust. Mert az emberek erre kíváncsiak, mert ilyen ez a gádzsó társadalom: beteg.
Köszönöm az interjút.

Ilyen ez a gádzsó társadalom: beteg












Hozzászólások
Nem tetszik a büdös cigánynak nálunk, sebaj elvenni az állampolgárságá t, aztán haza zavarni Romániába!
Helyesen: Jobbik Magyarországért Mozgalom. Gondolkoztam rajta, hogy vajon direkt írjátok-e úgy, mintha a Jobbik egy nemzetközi szervezet magyarországi fiókszervezete volna. Kis gonoszok!
Mert ez interjú volt, nem publicisztika. Most nem mi mondjuk meg, hogy ki a hülye, hanem ti.
Roma-gyilkosságok? Kamu-kirakat eseméynek a Moszad szervezésében. Olaszliszka, Cozma-gyilkosság pedig csak a jéghegy csúcsa, nap mint nap meglincselnek valahol valakit ezek a mauglik. Egy tisztességes, munkába igyekvő családapát,-anyát, a nagymamád, a testvéred, vagy épp téged. Ahogyan mindannyiunknak van cigányoktól rettegős emlékarzenálja gyerekkorából. (Rosszabb esetben későbbről is...) Engem pl. társaimmal együtt az ált.iskolai biciklitúrán kővel kezdtek hajigálni ózd belvárosában. Csak szórakozásból. Egy másik alkalommal elfoglalták a vonaton a helyemet, ahol az osztállyal ültünk, kértem, hogy engedjen vissza, erre szemen vágott és majdnem belémállított egy kihegyezett ceruzát. Ez 10 éves koromban történt, a cigány is kb. ugyanannyi lehetett.
Különösen közveszélyes, az értelmetlen aggresszióval, mint lételemmel élő és vérengző, a civilizációval nem összeegyeztethe tő elemekről beszélünk. Nem kéne ezzel szórakozni, nem kéne mismásolni.
Megy a szarkenés, rosszul vagyok.
Ráadásul egy romungrótól kurvára nem autentikus a cigányság egészéről nyilatkozni, ez annyira, de annyira gagyi parasztvakítás (szó szerint, ui. gádzsó jelentése: paraszt). Nekem van egy rumungró gyermekkori barátom. Ők valóban nem közveszélyesek, a légynek se tudott volna ártani. A gitárjával viszont mindig nagyon jól bánt... Természetesen ettől még atombombányi a különbség a kultúránk között, de akkor sem ők a bűnözők, vagy akikkel a baj van. Más kérdés, hogy ő is most börtönben ül, de még így is aztmondom szélesebb családját ismerve, hogy a rumungrók általában jó emberek. Na de könyörgöm, a börtönben hiába is próbálta az oláh bűnöző mauglivezért le "testvérem!"-ezni, ugyanúgy bebaszták az arcát, és közölték, hogy "tudod kinek vagy te a testvére! Köcsög magyar!" Ennyit erről. A bennszülött cigányok MAGYAR szinten tartják számon a rumungrókat. JA! És a rumungrók kurvára félnek az oláh, meg kitudja milyen cigányoktól, pontosan úgy, ahogy mi...
totál káosz az ember..sérült szegény..
de amúgy király ötlet volt h leültetek vele,
több ilyen riportot kérünk, ha lehet:)
(Azt persze nem mondom, hogy ez mindig így volt vagy mindig is így kéne lennie. De az ilyen álértelmiségi cigányok és zsidók pont a megoldást gátolják azzal, hogy letagadják vagy elferdítik a problémákat, és műrettegéssel fordulnak a megoldási kísérletek felé.)
Mi több: kiragadott eset! Akik olvasták a Bombagyárat, tudják, miről beszélek.
Idézet - Herri:
Állítólag már a Nácivadász sem egyéb, mint Kuruc.info-paródia...
no comment.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.