Szerény hírportálunk legkevésbé sem szerény kollektívája bővülni szeretne. Várjuk mindazok jelentkezését, akik hozzánk hasonlóan nem szerények. És ez nem vicc: visszahúzódó, introvertált arcokból sosem lesz jó újságíró. Maximálisan szabálytisztelő embereknek nem való ez a szakma. Olyanokat keresünk, akik tudják, mikor kell pimasznak, és mikor tisztelettudónak lenni. Meg tudják fogalmazni, amit látnak, hallanak, gondolnak, és tudják, hogyan kell visszamászni az ablakon, ha kidobják az ajtón. Olyanokat, akiknek nem kell fogni a kezét. Illetve az nem baj, ha néha kell, de ne kelljen mindig. Olyanokat, akik úgy érzik, amit más lapokban látnak, ők jobban is tudnák csinálni. Ha csak csíráját érzed magadban a fenti képességeknek, jelentkezz!
Hírportálunkat neves és kevésbé neves újságírók és bloggerek alapították fél évvel ezelőtt. Van, aki álnéven ír hozzánk. Március eleje óta működünk. A cél egy valóban független hírforrást létrehozni, amely nem függ sem pártérdekektől, sem befektetői akarattól. Különös hangsúlyt fektetünk az oknyomozó újságírásra és a külpolitikai hírekre. Alapelvünk a valódi pártatlanság: senkit sem támadunk alaptalanul, de senkit nem is kímélünk. Nem tűrjük az elhallgatást, és nem hagyjuk kizárni magunkat onnan, ahol fontos dolgok történnek.
Nyilvánvaló persze, hogy egy ilyen hírportál létrehozása senkinek sem érdeke, így nem milliárdokból gazdálkodunk. Ami pénzünk van, magunk dobtuk össze. Aki hozzánk jön, a szakma szeretetéért teszi, fizetést egyelőre csak mellékesen remélhet. Az akkor lesz, ha elég színvonalas anyagot készítünk ahhoz, hogy növekedjen a látogatottság, azzal pedig a hirdetési bevétel. Ha tartod magad annyira újságírónak, hogy részt vegyél egy ilyen projektben, ha ott akarsz lenni a nehéz kezdeteknél, hogy később valóban újságíró legyél, és nem egy párt vagy egy cég bértollnoka, keress fel bennünket. Ha csak a pénz miatt akarsz újságíró lenni, menj mondjuk az RTL Klubhoz, de ne panaszkodj később, hogy nem hagynak kibontakozni.
Tudod, mi dönti el a hírértéket? Tudod, hogy kell egy kérdést megfogalmazni? Eligazodsz a városban térkép nélkül? Ismered a történelmet? Volna mit kérdezned egy államtitkártól? Képes vagy pártatlanul kérdezni attól is, akit utálsz? Tudod, mi az a nagy kétáramúságú sugárhajtómű és a Doppler-radar? Legalább két kérdésre igennel válaszoltál? Akkor lehet, hogy itt a helyed!
Jelentkezés a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

Munkatársakat keresünk!











Hozzászólások
Alapelvünk a valódi pártatlanság: senkit sem támadunk alaptalanul, de senkit nem is kímélünk.
Régebben felajánlottam egy két "véres" témát, de se fülük se farkuk nem mozdult rá...
Az, hogy farokban gyengék az még hagyján, de mire véljem fülük árnyalását?
Én, - mint a denevér - úgy tájékozódom, és egyből levágom, ha , a szó elszáll, és, csak a duma marad....
P. Tamást felmentette a bíróság
2010. május 26. 10:27
MNO
Jogerősen is felmentette a Tomcat néven publikáló Polgár Tamást a közveszélyokozá s előkészületének vádja alól a Fővárosi Bíróság szerdán.
• Rendőrségi beismerés: jogellenesen állították elő Tomcatet
A bloggert korábban azért vonták eljárás alá, mert pirotechnikai keveréket készített egy csepeli lakás konyhájában. A bíróság indoklásában hangsúlyozta: a vádlott lehúzta a rezsóról a lábast és elzárta a tűzhelyet, így a közveszély lehetősége nem állt fenn. A bíróság az elsőfokú ítélettel egyezően azt állapította meg: Polgár Tamás pirotechnikai kísérleteket folytatott a lakásban, különböző anyagokból elegyet készített. Ez azonban nem volt képes pusztító, romboló hatás kiváltására, nem minősül robbanóanyagnak , így vele szemben a robbanóanyaggal való visszaélés bűntettét sem lehetett megállapítani.
(MTI)
No igen, ameddig nincs fizetés, addig nehéz elvárni, hogy valaki egy főálláshoz hasonló munkarendben, folyamatosan dolgozzon a Bombahírnek. Alkalmi tudósítónak, publicistának, hírügyeletesnek viszont valószínűleg sokan jelentkeznének, pl. én is. Persze szűrni kell, hogy ki az, aki le tud írni egy értelmes mondatot és ki az, aki a muszájt is ly-nal írja. :)
Apropó, korrektor is elkélne az oldalnak, mint már jeleztem egyszer.
Pedig ez egy jó dolog mindkét fél számára. Növeli xy blogjának látogatottságát , ugyanakkor ösztönzi is, hogy a címlapra kerülés érdekében minél jobban írjon. Az Index meg tud válogatni a sok írás közül, így a bloggerek helyettük dolgoznak. Mindenki jól jár.
Nem véletlen, hogy akit csak lehet, eltanácsolok a blog.hu használatától.
Az viszont ötletes megoldás, ami az Indexen van, hogy a hozzájuk kapcsolódó blog.hu-n blogolók írásaiból rendszeresen tesznek ki a főoldalra, így el vannak látva tartalommal.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.